Azt hittük, alacsony forgalmú opciós stratégiánk van. Egy rövid távú jelzés megjelenésekor vett egy egyhetes call opciót, egy-két napig tartotta, majd zárta. A visszateszt hetente csak néhány opciós megbízást mutatott, a költségek pedig csekélynek tűntek a bruttó P&L mellett.
Aztán megszámoltuk azokat az alaptermék-ügyleteket, amelyekkel a pozíció deltaértékét a cél közelében tartottuk. Ezek száma több mint tízszerese volt az opciós ügyletekének. Egy volatilis kereskedési időszakban egyetlen opciós pozíció hat fedezeti megbízást eredményezett ebéd előtt. A stratégia nem talált olcsó módot az opciós kereskedésre; a visszateszt egyszerűen többnyire megfeledkezett a fedezetről.
Ez a különbség azért fontos, mert egy opció deltája az alaptermék árának, az idő múlásának és a volatilitásnak a hatására változik. A nyitáskor deltasemleges pozíció percekkel később irányított fogadássá válhat. Az, hogy folyamatosan, ütemezetten vagy csak egy küszöbérték átlépése után fedezünk, a kockázatot és a forgalmat egyaránt megváltoztatja.
A példánkban 10 call opciót vettünk, mindegyik deltája 0.45 volt, a kontraktus szorzója pedig 1. Ez a nyitáskor 4.5 egységnyi alaptermék eladását jelentette fedezetként. A visszateszt 5-re kerekített, és ugyanazon a középáron helyezte el a fedezeti ügyletet, amelyen az opciót is értékelte.
Az árfolyam emelkedett. A call deltaértéke 0.60-ra nőtt, így a célfedezet 6 egységnyi alaptermék eladása lett. A stratégia eladott még 1 egységet. Amikor az árfolyam visszahúzódott, a delta 0.51-re csökkent, és a stratégia visszavásárolt 1 egységet. Minden igazítás csekélynek tűnt. Együttvéve azonban kétszer fizettük meg a spreadet, még mielőtt az opciós pozíciót lezártuk volna.
Honnan származott a hiányzó költség?
Az első probléma az aktiválási feltétel volt. A szimuláció minden gyertya után újraszámolta a fedezetet, de az igazítást az adott gyertya középárán hajtotta végre. A középár hasznos értékelési alap, de nem garantálja a teljesülést. Piaci fedezeti megbízásnál a releváns ár vételkor inkább az eladási, eladáskor pedig a vételi árhoz áll közel; ha a megbízás nagy a rendelkezésre álló likviditáshoz képest, további árhatással is számolni kell.
Ugyanazt a fedezeti ügyletet egyszerű, ajánlati oldalra épülő modellel is visszajátszottuk. Minden igazításnál a legjobb elérhető vételi vagy eladási árat vettük alapul, hozzáadtunk egy, a megbízás méretén és a látható mélységen alapuló kis árhatást, majd felszámítottuk a piac taker díját. Ez nem volt általános végrehajtási modell. Arra viszont elég volt, hogy megmutassa, mennyit rejtett el a középáras feltételezés.
A második probléma az volt, hogy a „minden gyertyánál újrasúlyozás” ártalmatlan megvalósítási részletként szerepelt. Pedig nem az. Az egyperces ütemezés gyakori, kis fedezeti ügyleteket eredményezett. Az ötperces ütemezés kevesebbet kereskedett, viszont az ellenőrzések között jobban eltérhetett a delta a céltól. A küszöbszabály megvárta, amíg a fedezeti hiba abszolút értéke meghaladja az alaptermék 1 egységét; ez csökkentette a felesleges ügyleteket, de nagyobb ideiglenes kitettséget engedett.
| Fedezeti szabály | Mit csinált a visszajátszásban | Átváltás |
|---|---|---|
| Percenként | A legtöbb igazítás; a mért deltaeltérés a legkisebb | Nagyobb spread, több díj, fokozott érzékenység a zajos jegyzésekre |
| Ötpercenként | Kevesebb igazítás; nagyobb kilengések az ellenőrzések között | Kisebb forgalom, nagyobb kitettség a rövid távú elmozdulásoknak |
| 1 egységes küszöb | Kihagyta a kisebb változásokat, amíg a fedezeti hiba át nem lépte a küszöböt | Kevesebb felesleges ügylet, szándékosan meghagyott maradék delta egy adott sávon belül |
Akadt egy kisebb gyakorlati nehézség: a történelmi jegyzés-pillanatképeink nem voltak egyenletesek a legforgalmasabb percekben. Ezekre a hiányokra becsülhettünk költséget, de nem tehettünk úgy, mintha a hiányzó jegyzés megbízható, végrehajtható árat tartalmazna. A visszajátszás bizonytalanként jelölte ezeket az igazításokat, és külön közölte őket.
A tesztidőszakban a középáras teljesülésekről az ajánlati oldali árakat, díjakat és árhatást figyelembe vevő modellre váltás csökkentette a stratégia nettó P&L-jét. Az egyperces szabály az opciós ügyletek nyilvántartásából sejthetőnél jóval többet kereskedett az alaptermékkel. A küszöbszabály csökkentette a fedezeti forgalmat, bár a delta-kitettség több időt töltött nullától eltérő értéken. Egyik eredmény sem mondja meg, hogy általában melyik szabály a jobb; ez a stratégia kockázati korlátaitól, a piac likviditásától és az elviselhető maradék kitettségtől függ.
Mit kell rögzítenie a fedezetről egy opciós visszatesztnek?
Legalább külön fedezeti nyilvántartást kell vezetni. Minden sor mutassa az opciós pozíciót, a cél-deltát, az aktuális fedezetet, az igazítás méretét, a döntés időpontját, a feltételezett végrehajtási időpontot, az ár alapját, a díjakat és az árhatást. Ha a fedezet több piacon vagy instrumentummal működik, ezt a választást is rögzítsük. Ha az opciós és a fedezeti ügyleteket egyetlen „opciós költség” számmá vonjuk össze, nehéz ellenőrizni az eredményt, ha gyanúsan jónak tűnik.
A szabályokat ugyanazokon az opciós jelzéseken és árfolyam-előzményeken is hasonlítsuk össze. Ha a fedezeti ütemezés megváltozik a futtatások között, a teljesítmény mellett a forgalmat és a kitettséget is közöljük. Ellenkező esetben az alacsonyabb költségű görbe egyszerűen nagyobb fedezetlen kockázatot takarhat.
Az eredeti stratégiai ötletünk a számítások módosítása után is megmaradt kutatási kérdésnek. Az első visszatesztje viszont bizonyítékként már nem állta meg a helyét. Ez hasznos eredmény: a következő futtatásnak már egyértelmű nyilvántartása, kifejezetten rögzített fedezeti szabálya és olyan költségmodellje volt, amelynek egyes feltevéseit külön-külön is megkérdőjelezhettük.
← Összes bejegyzés
